történetéből III

Ahogyan az előző tanulmányban említettük, a Helytartótanács 1789. november 27-i határozatával – Sztratimirovics püspök állásfoglalása és javaslata ellenére – elvi hozzájárulást adott a templom építéséhez, azzal a kikötéssel, hogy a Rescriptum Declaratorium 66.paragrafusa értelmében kötelesek a költségvetést és építési tervet felterjeszteni a Helytartótanácsnak, a magisztrátusnak pedig kötelessége volt ellenőrizni, nehogy a görögök az építkezés alkalmával feleslegesen költekezzenek, vagy túlzott díszítést alkalmazzanak [1, 158. oldal].

A görögök az építkezés kivitelezésére tanácsot alakítottak, amely az építési terv valamint az ezzel kapcsolatos költségvetés elkészítését Thallherr József építészre bízta. Thallherr 1790. januárjában el is készült a részletes költségvetéssel és ezt benyújtotta a tanácsnak, amelynek végösszege 43 763 forint és 51,5 krajcár volt. Ezen összeg fedezetére a görögök újabb gyűjtést szerveztek. A gyűjtés végén, 1790. február 12-én az összesítő ív szerint 64 görög és makedovlach adakozásából 20 287 forint 30 krajcár gyűlt össze. Az adakozók közül kiemelkedik Monaszterli Demeter és Constantin Moszka, akik külön-külön 2000 forintot adományoztak [1, 159. oldal]. Kregár Mihály konzul 1790. április 26-án továbbította a költségvetést és az építési tervet a Helytartótanácshoz. A Helytartótanács megállapította, hogy a benyújtott iratok adatai a valóságnak megfelelnek, az anyagi fedezet és rendelkezésre áll az építkezéshez, Ennek alapján 1790. június 22-én (17965. számú okirat) engedélyezte a templom építését, azzal a megjegyzéssel, hogy a magisztrátusnak kell felügyelnie, hogy az önkéntes felajánlásokkal kapcsolatban nehogy visszaélés történjen, valamint arra is, hogy az építkezés ne haladja meg az előirányzott költségvetést [1, 159. oldal]. Így tehát közel kétévi huzavona után hozzákezdhettek a templom építéséhez.

Az építendő templom alapkövének letételekor – a piarista szerzetesektől megvásárolt telken – az általános szokásnak megfelelően behelyezték az alapkőbe a templom alapító okiratát, ami tartalmazta az egyházi és világi elöljárók neveit és azt is, hogy a templomot – amikor elkészül – Szűz Mária elhunyta tiszteletére (augusztus 15.) fogják szentelni.

A görögök, bár megkapták a templom építésére az engedélyt, mégsem kezdték el azonnal a munkálatokat. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az egyházközség vezetői megvizsgáltatták a Thallher-féle terveket, és abban statikai hibákat fedeztek fel. Ebből következően az egyházközség vezetése úgy döntött, hogy visszavonják Thallherr megbízását és Jung József (1743-1808) pesti építészt kérik fel új építési terv készítésére. 1791. februárjában meg is kötötték a szerződést Jung Józseffel, amelyben azt is rögzítették, hogy az épülő templomot a bécsi görög templom mintájára tervezik meg, és az összes tervezési és kivitelezési munkákkal Jung Józsefet bízzák meg.

1791 júliusában végre elkezdődhetett a templom építése. Az egyházközség vezetése az építési munkák felügyeletére három tagú bizottságot jelölt ki Laszkar Angelaky, Demeter Argiry és Naum Moszka személyében. A magisztrátus a felügyelet tisztét viszont Muskatirovics János szenátorra bízta.

Ezek után a görög és makedovlach hívek 1791 október végén kérvényben fordultak a Helytartótanácshoz, hogy a megvásárolt telken álló épületben kápolnát alakíthassanak ki istentiszteletek végzésére, amíg a templom felépül. A Helytartótanács a kérvényben megfogalmazottak szerint 1791. október 21-én (20073. szám alatt) engedélyezte a külön kápolna kialakítását, amely az épülő templom felszenteléséig látta el istentiszteleti funkcióját [1, 161. oldal]. Történelmileg a Helytartótanácsnak ez a rendelete volt az, amely időponttól számíthatjuk hivatalosan is a Szűz Mária elhunytáról nevezett Nagyboldogasszony egyházközség megalakulását. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy az egyházközség négy részből összeállítható görög nyelvű körpecsétjén alakulási évként 1791. szerepel. Az egyházközség teljesen önállóvá akkor vált, amikor is a Helytartótanácstól 1792. május 22-én (1998. számú rendeletével) saját pénzkezelési jogot kapott [1, 161. oldal]. Ettől az évtől kezdik vezetni az anyakönyveket, az egyházközségi jegyzőkönyveket és az egyházközség éves elszámolásait is. Ebből következően egyes források az egyházközség alapítási éveként – tévesen – az 1792. esztendőt jelölik meg. Ennek ellentmond az a tény, hogy az egyházközség – más magyarországi orthodox egyházközségekhez hasonlóan (például Miskolc, Eger) – megalakulása emlékére – 1791. december 23-án – a ünnepét ábrázoló rézmetszetet készíttetett. Ez a kép Szűz Mária elhunytát és mennybe vitelét ábrázolja, amely a rajta található görög szöveg szerint a görög és vlach egyházközség költségén készült a jámbor keresztények számára az Isten Anyjának tiszteletére. A rézmetszeten látható Krisztus az angyalokkal és a szentekkel együtt, Szűz Mária a ravatalon fekve valamint az apostolok kara. Ki van emelve az a jelenet, amikor -a hagyomány szerint- az apostolok Istentől kapott útmutatás alapján Szűz Mária koporsójával útban voltak Jozafát völgyébe, ahol sírboltba kellett helyezniük Szűz Mária testét. Útközben találkoztak egy Ruben nevű zsidó emberrel, aki földre akarta borítani a koporsót Szűz Mária testével együtt, de karja egészen könyökéig elszáradt és sírva kellett mennie a koporsó mellett, mert keze odatapadt a ahhoz. Az ember miután megbánta tettét az apostolok közbenjárására meggyógyult, majd hálát adva Istennek a gyógyulásáért, ott helyben megkeresztelkedett [2, 360-361. oldal]. A rézmetszet térdre borulva ábrázolja, amint hálát ad Istennek a csodás gyógyulásért.

A templom építése már elkezdődött, amikor – 1792 tavaszán – a görögök elhatározták, hogy az eredeti tervben foglaltakkal ellentétben nem egy, hanem két toronnyal építik meg a templomot. E határozat alapján kérvényt nyújtottak be a Helytartótanácshoz, amely megvizsgálta az építkezés állapotát és az egyházközség anyagi helyzetét. A vizsgálat után a Helytartótanács engedélyezte a már meglévő tervhez a második torony hozzáadását.

A templom építése alatt az egyházközség vezetősége a kifizetések kapcsán többször is összetüzésbe került Jung József építésszel. Ezeket a nézeteltéréseket a Helytartótanács több-kevesebb sikerrel rendezte.

Az építkezés során a kor ismert szaktekintélyeit igyekeztek a részmunkálatok során is alkalmazni. Így a templom tetőszerkezetét Franz Lichtenwallner ácsmester készítette, akivel 1794. augusztus 4-én kötöttek szerződést. A lakatosmunkálatokat Heirich Müller lakatosmesterre bízták, akivel 1797. április 9-én állapodtak meg. 1798-ban elkészültek a harangok, amelyeket ugyanaz év júniusában helyeztek el a tornyokban. A templom kapuinak díszítését, valamint a lépcsőket Joseph April olasz kőfaragó mester készítette 1799-1800 között süttői márványból Jung József tervei szerint [1,165. oldal].

Miután a templom építési munkálatai megfelelő ütemben haladtak, 1797-ben felmerült az ikonosztászion (képállvány) elkészítésének lehetősége. Jankovicz Miklós (Nikolaosz Joannou Talidorosz, 1750-1817) ebben az időben már ismert fafaragó mesternek számított, akinek a műhelye Egerben volt. Magyarország több orthodox templomában készített ikonosztásziont. Így az egri Szent Miklós templom ikonosztászionja 1789-ben készült el, majd a miskolci Szent Háromság templom következett, amit 1793-ban fejezett be. A budapesti és miskolci templom alapítói között találhatunk olyanokat, akik mindkét templomnak adományoztak a templom építésére (például Dadányi Naum), akik már ismerték és nagyra tartották Jankovicz munkáját. Az egyházközség vezetése 1797. május 4-én határozatot hozott, hogy a legközelebbi vásár alkalmával tárgyalásokat folytatnak Jankoviczcal, a templom belső famunkáinak kivitelezését illetően. A tárgyalás 1797. június 8-án meg is történt, amit egy hat pontból álló megállapodás követett. A megállapodás magában foglalja, hogy a mester egri műhelyében a legszebb kivitelben elkészíti a püspöki trónt, a szószéket és más felszereléseket, majd onnan szállítja Pestre. Továbbá Jankovicz vállalta, hogy az említett templomi felszereléseket maximum három év alatt elkészíti [1, 166. oldal].

Az egyházközség vezetése kérelemmel fordult a Helytartó Tanácshoz, hogy szeretnének kriptát építeni a templom körül, temetkezés céljából. A Helytartó Tanács 1800. október 28-án (25569. számú irat) engedélyezte a kriptáknak előírt módon történő építését. A kripták nem a templom alatt helyezkednek el, hanem a templom falain kívül közvetlenül a fal mellett találhatók a föld alatt, végig körbe.

A templom építése a tervezett 3 év helyett kerek egy évtizedet vett igénybe. 1801-ben végre elérkezett az idő, amikor a templom olyan állapotba került, hogy sor kerülhetett a felszentelésre. A templomot a Protocollum I. 28. oldalán található görög nyelvű feljegyzés szerint 1801. augusztus 11-én, a Nagyboldogasszony ünnepét (augusztus 15.) megelőző vasárnapon szentelte fel Dionisziosz Popovics budai szerb püspök a temesvári püspökkel, 10 pap és 2 diakonus segédletével. A templomot, mint tíz évvel azelőtt – az építkezés megkezdésekor- magát az egyházközséget is, «Κοίμηση της Θεοτόκου»-nak, azaz Szűz Mária elhunytának az ünnepére szentelték. A kórus védőszentjéül pedig Szent Miklós püspököt választották. A templom első gondnokainak Dimitriosz Argirit, Nikolaosz Bekellát és Anasztasziosz Pelengát választották meg. Ugyancsak a Protocollumból tudjuk, hogy a templom felszentelését megelőző este ünnepi vacsorát tartottak, majd ezt éjszakai virrasztó istentisztelet követte. Hajnalban ment végbe a szentelés Dionisziosz Popovics budai szerb püspök főpapi szolgálatával, aminek befejeztével a jelenlévők: püspökök, papok és hívek kezükben égő gyertyával háromszor körbejárták a templomot. Az első Szent Liturgiára délelőtt 8 órakor került sor, ami déli 12 óra körül fejeződött be. [ 1, 168. oldal].

Az egyházközség vezetése a templom felépítése és felszentelése után úgy döntöttek, hogy a utcai frontjára díszes kerítést csináltatnak. A szükséges tervrajzok beadása után a Helytartótanács a magisztrátus bevonásával helyszíni szemlét tartott, majd 1801. szeptember 28-án (20990. számú ügyirattal) engedélyezte a benyújtott tervrajz szerinti a templomot nem takaró, díszes kőkerítés felállítását. Ez a kerítés hosszú éveken keresztül megvolt a templom előtt, az utcai fronton [ 1, 168. oldal].

A templom felszentelésekor még nem volt megfestve az ikonosztászion, nem készültek el a belső díszítések. Az egyházközség 1801. november 10-i gyűlésén Georg Pasgall bemutatta Anton Kuchelmeister bécsi festő két festményét, amelyek megtetszettek a jelenlévőknek és elhatározták, vele készíttetik el a templom ikonjait.

Az ikonosztaszion és a korinthusi oszlopfők aranyozási munkálatait Vinzenz Geiger bécsi aranyozó mester vállalta 1801. december 15-én. Az aranyozási munkálatok két évig tartottak, így azok 1803. év végére fejeződtek be.

1809-ben elkészültek a tetőszerkezet csatornázási munkálatai, amelyeket Dominicus Schreiber rézműves vállalt fel és fejezett be [1, 169. oldal].

Ezzel a templom építési munkálatai befejeződtek. A templom felépítésével valóra vált az egyházközség tagjainak álma: a Nagyboldogasszony templom mind nagyságát, mind művészi kivitelezését tekintve Pest – és később Budapest- egyik kiemelkedő épülete lett.

 

Magyar István protoierej

 

Felhasznált irodalom:

1. Füves Ödön: A pesti görög templom építéstörténete (Budapest, évszám nélkül)
2. Vanyó László szerkesztésében: Apokrifek (Szent István Társulat Budapest, 1980.)